GAJDÁR-PAJOR ALAPÍTVÁNY

Gajdár Erzsébet - Pajor János Alapítvány A Nehéz Sorsú Tehetséges Gyermekekért

Az alapítványt Pajor János, iskolánk volt tanítója hozta létre 1998-ban. Az alapító, és megboldogult felesége hosszú évtizedeken keresztül a pedagógus hivatásnak élt. Pályájuk meghatározó részét a Dunakeszi 1. számú, ma Szent István Általános Iskolában töltötték el, ahol is külön szeretettel és figyelemmel fordultak a nehéz sorsú, tehetséges tanítványaik felé, mivel nekik is rendkívül nehéz gyermekkoruk volt, és ők is szerény körülmények között nevelték, taníttatták egyetlen gyermeküket. Ennek ellenére egy egész életen át takarékoskodtak és az így félretett pénzüket arra szánták, hogy a hozzájuk hasonlóan nehéz sorsú és tehetséges gyermekek továbbtanulását, és lehetőleg pedagógus pályára való irányítását segítsék.

Az alapítvány célja

Az alapító szándéka szerint az alapítvány célja, hogy egy-egy olyan nehéz sorsú és tehetséges fiút és lányt támogasson minden évben, aki általános iskolai tanulmányait a Dunakeszi Szent István Általános Iskolában fejezi be, tovább kíván tanulni, és esetleg vállalja, hogy pedagógus lesz. A felhasználható pénzeszközökből ezek a gyermekek a középiskolai tanulmányaik alatt a tanulással közvetlenül összefüggő költségeiket (pl. könyvek, taneszközök, egyéb információhordozók vásárlása, tandíjak, különórák megfizetése stb.) fedezhetik.

 

További célok a Dunakeszi Szent István Általános Iskola támogatására:

- az oktatás anyagi, technikai feltételeinek javítása

- a nyelvtanulás, nyelvoktatás személyi és tárgyi feltételeinek javítása

- tanulmányi versenyek, vetélkedők szervezésének támogatása

- iskolai szabadidős programok támogatása

- hátrányos helyzetű tanulók iskolán kívüli programokban való részvételének támogatása

- az iskolai hagyományok ápolására irányuló programok szervezésének támogatása

A kuratórium tagjai

Burda Judit (elnök)

Galbácsné Domokos Ágnes (titkár)

Duszáné Majtényi Alice (tag)

Hudra Andrea (tag)

Takácsné Havrilla Krisztina (tag)

Székhely

2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Közhasznúsági jelentés

A Gajdár-Pajor Alapítvány 2012. évi közhasznúsági jelentése a következő linkre kattintva letölthető: gp_kozhasznusag_2012.pdf